Márciusban magyarok milliói "drukkoltak" Erdő Péternek, hogy ő teljesítse be a keresztény Magyarország nagy álmát, és elnyerje Szent Péter trónját, ám a 2038 újabb tényéből kiderül, pontosan 500 esztendővel (szinte napra pontosan, hisz Ferenc pápát március 13-án-, Bakócz…

Közel fél évtizede egyszer már megpróbálták a Superman sztorit újramelegíteni, akkor nem igazán sikerült, most viszont tüzesebb a vas, mint valaha, tehát van rajta mit ütni A kritikus dolga, hogy keresse a rést a pajzson, izgalommal megy a moziba: vajon hibáztak-e az alkotók, és…

A tervek szerint december 25-én jelenik meg a 2038 című regény, amely a következő kérdéseket (is) feszegeti: 1. Tudta-e, hogy a Szent Korona egyedülálló a világon, és valódi világi hatalommal bír? 2. Tudta-e, hogy az egyetlen, amely mindenképp főszereplője kell, hogy…

Címkék: regény 2038 István király

Will Smith imádja az apokalipszis után játszódó sztorikat. Reggelente, amikor felkel, és magára veszi a „Legenda vagyok” feliratú pólóját, nem is csoda, ha ilyen forgatókönyveket olvasgat szívesen. Ha meg netán családi vállalkozásba is kezdhet vele, kifejezetten boldogan indul…

Bevallom, már az első rész után is fanyalogtam, ennek bárki utána is járhat, hisz a net mindent megőriz, a második viszont egész ügyes folytatásnak tűnt, ez a harmadik viszont inkább csak a pénzről szól. Persze, az altáji poénok kedvelőinek ez is szeretős lesz, csak ne…

Címkék: 3 Másnaposok

süti beállítások módosítása