2014.12.16. 09:46

Fegyverrel barátra

Nem akarok lőni fegyverrel barátra,
Csak azért, mert másmilyen a kabátja.

Békeidőben minél színesebb a viselet,
Annál nagyobb a liberális sikered.
A tömegből kitűnni szinte érdem,
Még ha polgárt is pukkaszt éppen.

Ha laza viselet, véleményednek kikelet, akkor tavasz és nyár,
Bár már ekkor is érződik, hogy ravasz az a nyáj.
A gond ősszel jön az átmeneti kabáttal,
Hirtelen minden liberális másképp kezd beszélni a régi baráttal.

Elsőre csak egy, aztán ezer kiáltja, hogy fegyverbe,
A megannyi jót tevő barát pedig hirtelen átkerül az ellenbe.
Már nagyon is számít, ki milyen kabátot visel,
Mert a liberális saját véleményétől különbözőt el nem visel.

34995.jpg
De én nem akarok lőni fegyverrel barátra,
Még akkor se, ha a haza kívánja!
Liberális most légy olyan fennen befogadó,
Fogd fel, hogy a háborúskodás tiltandó.

Mert bár a haza nem kívánja, 
Védelméért muszáj lesz fegyverrel visszalőni a barátra,
Szomorúan nézve, ahogy véres lesz a kabátja.
Akkor már késő rájönnie, ez a háború nem a sajátja.

Idegen náció, messziről nácizó, semmi ráció, 
Verbális béklyó, nem tudja senki, mire jó.
Elvakít, embert embernek farkasává tesz,
Szabadságot kiált, miközben szándékosan kirekeszt.

De én még szavakkal sem akarok lőni barátra,
Nemhogy fegyverrel támadni csak azért, mert más a kabátja.
Bizonyítsuk be, hogy magyar magyarnak a barátja!
Akinek nem inge, ne vegye magára!

K.T Zelenay
(2014. 12. 15.)

Címkék: politika parlament tüntetés háború liberális fegyverrel barátra

Szivárványos forradalom

 2014.05.13. 08:34

Kérlek, engedjetek meg egy utolsó utáni gondolatsort az Eurovíziós Dalfesztiválról. Az osztrák fellépő csatornája nyilvánvalóan a provokáció volt. Ez kiválóan sikerült, a fél világ erről beszél. Az is teljesen normális, hogy egy ilyen szélsőséges produkció után két, igen szöges ellentétű véleményt képviselő csoportra bomlik a társadalom, a határmezsgyéken némi átjárást biztosítva az egyik oldal toleránsabbjai, és a másik oldal konzervatívabbjai között. Kolbász Puncika (nem bántom, csak lefordítom, mert ezt jelenti szó szerint a neve...) forradalmár. Zászlajának a szivárványost választotta. A kérdés mindig az, hogy a többség, a tömeg akarja/akarta-e, hogy harcba hívja. Kellett-e, szükség volt-e arra, hogy éket verjen fellépésével az egyébként semmiféle ellentétet nem érző felek közé?! Nem volt-e kontraproduktív ez a produkció? Egy létező, ám a határokat szép finoman, de évtizedek alatt lebontó társadalmi problémát vetett szerintem vissza most félévszázaddal. Mert már sokan a múlt század USA-ját vízionálják, miközben Európában szerintem mindenki kellően toleráns konzervatív oldalon is. A gond az, hogy a forradalmár átlőtt üzenetével, frontot nyitott, provokált. Gondolom, nem lepődött meg azon sem, hogy visszalőnek. Ha igen, akkor naív, és nem is forradalmár, csak kilökték az aknamezőre. Igen vékony jég ez, amin táncolnak. Arról nem beszélve, hogy a harcszintér, az Eurovíziós Dalfesztivál maradandó károkat szenvedett a forradalom nyomán. Mert, ahogy az első döbbenetemben is írtam, olyan mértékben feszítettük túl a húrt, annyira kitágultak a határok, hogy "normális", értsd, mezítlábas, tonettszékes, gitáros produkcióval itt a jövőben nyerni nem lesz könnyű. Ha csak akkor nem, ha a szivárványos forradalom megbukik, és pont ez lesz a lökés, ami visszaviszi a normális mederbe ezt a versenyt. A homoszexuális társadalom neoliberális irányzatát pedig visszafogottabb cselekvésre ösztönzi, mert ők ártanak a legtöbbet a többségnek. Akiket én ugyanúgy szeretek, tisztelek, mint bármilyen más barátomat, ismerősömet. Nálam nem a kor, származás, identitás, hitvallás határozza meg az embert, hanem az egyénisége. Kolbács Puncikánál az egyéniséget nem láttam, csak egy beöltöztetett szegény fiút/lányt, aki bár próbálja kezelni a helyzetet, eljátszani a rá szabott szerepet, de nem állt jól neki. És nekünk sem, hogy ennek pro és kontra tapsolunk, vagy fújolunk...

Címkék: Eurovíziós Dalfesztivál Conchita Wurst

A sok übermegagiga látványos, ám sok esetben a csihi-puhi, meg a szuperebbnél fantasztikusabb hős értelmezhetetlen kalandjait bemutató filmek sorában egyre nagyobb élményt nyújtanak a hétköznapi emberek életét taglaló, a mindennapok apró csodáit felemelő alkotások.

Ezek közé sorolható a Szerelem, örökség portugál is, amelyben a főhősök, Maria és José Ribeiro 30 éve élnek egy párizsi társasház földszinti lakásában. A Portugáliából emigrált házaspárt és gyerekeiket mindenki nagyon kedveli a környezetükben, Maria megbízható bejárónőként, José pedig szakképzett mesteremberként dolgozik. Szerényen élnek, de megbecsült tagjai a társadalomnak, és bár a gyerekek szinte franciának érzik magukat, a szülők néha még nosztalgiával gondolnak a portugál évekre. Egy nap aztán váratlan gazdagság hullik az ölükbe egy portugál örökség formájában. A hatalmas pénzt érő gazdaságot és borászatot viszont csak akkor kaphatják meg, ha végleg oda is költöznek. És miközben a család gazdagsága és az ezzel járó költözés lehetősége felett igyekszik titokban tipródni, apránként mindenki megtudja a környezetükben költözési szándékukat, és a legkülönfélébb eszközökkel és módszerekkel igyekeznek rávenni a családot a maradásra. A fizetésemelés és jobb munka pedig a legkevesebb, amit a barátok és kollégák ígérnek a meglepett házaspárnak, akiknek egyre nehezebb meghozniuk a kezdetben könnyűnek tűnő döntést.

A film egyszerre csillogtatja meg mindazt, amit a hétköznapok Európájában szeretni lehet. Mert míg a felszínes politikai a fizikai határok eltörlésével valamelyest szabaddá tette a kontinens polgárainak életét, és egyre inkább törekszik az egységbe szervezésre, a központosításra, uniformizálásra, úgy lesz az „utca emberének” egyre inkább fontosabb a származása, identitása. Hőseink is zömmel bevándorlók, akik egy zárt, szinte elszigetelt csoportot alkotnak Párizs szívében. A „helyiekkel” évtizedeken át csak munkájuk kapcsán érintkeztek. Sztereotípiák tucatjaival küzdöttek, sokszor tudatlanul is. Aztán, egy nem várt fordulat – nem csak a fentebb részletezett – egészen más irányba tereli az életüket. Egy pillanat alatt megvilágosodnak, addigi életükre a továbbiakban már inkább kívülről szemlélnek, és ettől igencsak eszmélnek.

A Szerelem, örökség, portugál záró jelenetei a földi paradicsomot vetítik elénk, méghozzá egy olyant, amiből Magyarországon is akad. Csak a globalizált, urbanizált világunkban a saját csodáinkat, értékeinket hajlamosak vagyunk a kommersz tucatkacatok oltárán feláldozni. Ez a film, amellett, hogy végig magával ragadja a nézőt, erre is igyekszik felhívni a figyelmet. Jó lenne, ha minél többen megnéznék, és elérné a célját…

Tudta-e, hogy Rómában van egy „magyar templom”? A Santo Stefano Rotondo az örök város egyik legrégebbi bazilikája, egy ókori Mithras-szentély alapjaira épült. A középkorban többször átépítették, 1450-ben a magyar pálos rendnek adományozza Laterán. A Santo Stefano Rotondo magyar nemzeti templom jellegét VI. Pius pápa bullája igazolja, 1776-ban Szent Istvánnak külön kápolnát is emeltet. Ha valaki megnézi a felülnézeti ábrázolását, körvonalai félelmetesen hasonlítanak a Szent Koronára. Nem csoda, hogy bíborossá kreálásakor Mindszenty József is ezt a mitikus templomot vette birtokba, majd száműzetésénk római évei alatt is itt élt. Még egy vonatkozás vele kapcsolatban, 1948-ban, pont december 26-án, István napkor tartóztatták le, alig másfél évvel a bíborosi cím elnyerése, és címtemplom választása után…

Márciusban magyarok milliói "drukkoltak" Erdő Péternek, hogy ő teljesítse be a keresztény Magyarország nagy álmát, és elnyerje Szent Péter trónját, ám a 2038 újabb tényéből kiderül, pontosan 500 esztendővel (szinte napra pontosan, hisz Ferenc pápát március 13-án-, Bakócz ellenlábasát, a Medici X. Leót pedig március 19-én iktattak be) ezelőtt egy másik magyar bíborosnak erre már szintén volt esélye, sőt, nevéhez fűződik számos ma is megcsodálható műremek a Vatikán területén:

"Tudta-e, hogy Bakócz Tamás személyében 1513-ban „majdnem” magyar pápa ült Szent Péter trónjára, ám egy Medici, X. Leó ebben végül megakadályozta. Ám így is együtt dolgozott még II. Gyula pápa idején Raffaellóval, ő irányította a híres Stanzák elkészítését, de a Sixtus-kápolna díszítésének megtervezése, kivitelezése is a nevéhez fűződik. De Michaelangelo-val a Szent Péter-székesegyház alapkövének lerakása után is dolgoztak együtt már korábban. Nevéhez fűződik a híres Bakócz-kápolna, amelyet több ezer darabra vágtak szét, hogy a mai Esztergomi Bazilika egyik oldalkápolnájaként, mintegy 500 méterre eredeti helyétől újra eredeti pompájában szolgálja a híveket."

Közel fél évtizede egyszer már megpróbálták a Superman sztorit újramelegíteni, akkor nem igazán sikerült, most viszont tüzesebb a vas, mint valaha, tehát van rajta mit ütni

A kritikus dolga, hogy keresse a rést a pajzson, izgalommal megy a moziba: vajon hibáztak-e az alkotók, és ha igen, mennyire nagyon? Nos, Az acélember pont olyan, mint amilyennek várták a rajongók. Nekik cseppet sem csalódás, sőt, akik netán még a képregény füzetek révén szerettek bele a szuperhősbe, kifejezetten párás szemmel jönnek majd ki a moziból. Akik viszont nem „hívők”, néha menetközben is felkacagnak – ezen pontoknál ne csodálkozzanak, ha a fanatikusok rosszallóan néznek majd rájuk, bár ez a 3D-s szemüveg takarásában nem is annyira zavaró – a végén pedig úgy jönnek ki, ennyit talán még a Vasember se zúz, de ugye az acél minden szempontból előrébb való…

Acélidegzet nem kell a filmhez, mert sok izgalom nincs. Viszont van új a nap alatt. Ezúttal nem egy klasszikus előzmény sztorit láthatunk, hanem egy várhatóan franchise-á bővülő sorozat nyitó alkotását, amely az elején szépen elmagyarázza a sztorit a teremtéstől, és menetközben is fel-felvillan egy-egy lényeges momentum a múltból. Ilyetén módon pedig Superman karakterünk jelmeze talán sosem épült még fényesebb acélvértezetből:

Amerika és a világ legismertebb, legnépszerűbb és legerősebb szuperhőse, a különleges történetű Superman visszatér a mozikba - és ezúttal minden idők legerősebb csapata segíti a fantasztikus kalandok megelevenedését.

A rendezői székbe a 300-at és a Watchmen – Az őrzők-et is alkotó Zack Snyder ült, a történetváz kialakítását és a produceri feladatokat a Batman-trilógiával a világ legsikeresebb filmesévé vált Christopher Nolan vállalta. Clark Kent és Superman kettős szerepét Henry Cavill játssza; fontosabb partnerei mind Oscar-díjazottak vagy már jelölték őket: Lois Lane-t Amy Adams, az újság főszerkesztőjét Laurence Fishburne, a távoli bolygóról érkezett gyerek örökbefogadó szüleit Diane Lane és Kevin Costner, igazi apját Russell Crowe alakítja; a főgonosz mindig hálás szerepét Michael Shannon kapta.

Az acélembernek talán csak egy baja van, a címe, mert azért a Superman mégiscsak menőbben hangzik. Kérdés, hogy mi lesz majd a folytatásban… Amelyben azért még lehet, hogy elvárnánk némi karaktercseréket, mert például Amy Adams közel negyvenes arcvonásai nem épp egy tini filmbe valók, néhol már kifejezetten zavaróan próbáltak ránk mosolyogni a szarkalábak. Ezzel szemben Henry Cavill meg mint egy samponreklám szépfiúja feszített végig hóban-fagyban, napsütésben. A lényeg, hogy vékony, alig pamut takarja izmos testét…

 

A tervek szerint december 25-én jelenik meg a 2038 című regény, amely a következő kérdéseket (is) feszegeti:

1. Tudta-e, hogy a Szent Korona egyedülálló a világon, és valódi világi hatalommal bír?

2. Tudta-e, hogy az egyetlen, amely mindenképp főszereplője kell, hogy legyen egy koronázásnak. Nélküle nem létezik uralkodói hatalom, sőt, valójában ezt maga gyakorolja, a viselője pedig inkább a végrehajtói szerepet tölti be.

3. Tudta-e, hogy számos király őrült abba bele, és lelte akár halálát, mert jogtalanul viselte a koronát, netán nem volt viselésére méltó?

4. Tudta-e, hogy számos hadászati csoda fűződik a Korona nevéhez? Többek között a tatárok kiűzetése?

5. Tudta-e, hogy 1978-ban az USA-haditengerészete, amikor visszaküldte hazánkba a Szent Koronát, a szállítására szánt dobozra az írta: hogy vigyázat, sugárveszély?

6. Tudta-e, hogy Mátyás király Drakulával harcolt?

7. Tudta-e,  a Szent Korona hatalmával élve egyes királyaink az időutazással, a jövőbe látással is kacérkodtak? Köztük akad olyan is, aki örökre eltűnt, és halálának pontos oka sosem tisztázódott. Talán az is lehet, hogy ma is köztünk él, hisz épp jelenkorunkat választotta időutazásának helyszínéül…

8. Tudta-e, hogy Hitler egyik legfőbb szándéka a II. Világháborúban a Szent Korona megszerzése volt?

9. És tudja-e, hogy 1920 óta jogilag nincs valódi vezetője az országnak, hisz a hatalmat kizárólag a Szent Koronával lehet gyakorolni az ország népe felett, a király pedig e hatalom földi megtestesítője?

10. Tudja-e, hogy 2038-ban, István király halálának ezredik évfordulóján valószínűsíthetően a világ legtöbb számítógépe, elektronikus rendszere összeomlik?

11. Tudta-e, hogy az első magyar királyt (Szent Istvánt) december 24-én, azaz Jézus születésének napján, az utolsót (IV. Károlyt) pedig Jézus keresztre feszítésének napján koronázták meg? Mindebből következik, hogy a Születés, Halál, Feltámadás hármasból már „csak” az utóbbi hiányzik

12. Tudta-e, hogy a Szent Jobb évszázadokon át külföldön volt, és puszta kegytárgyként adták-vették?

13. Tudta-e, hogy Kossuth Lajos a Szent Korona megsemmisítésének gondolatával is kacérkodott?

14. Tudta-e, hogy a Szent Korona fizikai értelemben is egyedülálló alkotás. Egyes felvetések szerint egyfajta naptár, amely a világtörténelem minden fontos dátumát kódolva tartalmazza. E funkciójában pedig rokonságban áll a maják naptárával, az egyiptomi piramisokkal, vagy a Stonehenge-el.

15. Tudta-e, hogy az egyetlen korona a világon, amely többször volt hadifogoly? (És került vissza királyához váltságdíj ellenében?)

16. Tudta-e, hogy kutatók alapos, évtizedes vizsgálódás alapján arra jutottak, hogy a magyar korona amolyan kondenzátor. Felépítése alapján alkalmas arra, hogy valamiféle energiát felvegyen, tároljon, illetve azt átadja viselőjének. Nem fizikai, hanem szakrális szempontból támasztja ezt alá a koronázás szigorú menete, a viselt öltözéken át a beavatottak köre, a ceremoniális szokásokig bezárólag minden. 

Címkék: regény 2038 István király

Will Smith imádja az apokalipszis után játszódó sztorikat. Reggelente, amikor felkel, és magára veszi a „Legenda vagyok” feliratú pólóját, nem is csoda, ha ilyen forgatókönyveket olvasgat szívesen. Ha meg netán családi vállalkozásba is kezdhet vele, kifejezetten boldogan indul a napja.

Egy-két éve James Lassiter is megtalálhatta egy körülbelül ehhez hasonló ajánlattal: Helló Willie, mit szólnál hozzá, ha forgatnánk egy olyan filmet, ami a Föld halála után játszódna, az emberiség már egy másik bolygón él, de te a fiaddal együtt visszajössz a régi planétára, ahol végrehajtotok némi hőstettet.” A válasz se késett: „Jamie, ez jó, lehetne a filmbéli fiam Jaden?”. A producer nyelt egyet: „persze, legalább kitörhet a Karate kölyök karakterből. Belőle is szupersztárt faragunk, meglásd”.

Az elképzelést tett követte, megszerezték rendezőnek M. Night Shyamalan, aki három évet kihagyott Az utolsó léghajlító után, de ez A Föld után minőségén nem látszik. Nem tőle lett csöpögős. Will Smithnek az akciójelenetek állnak jól, ebben a filmben viszont átadta a stafétabotot a fiának: Az emberiség ezer évvel ezelőtt elmenekült a lakhatatlan Földről, és új otthonra talált egy másik bolygón. De egy apa és egy fia visszasodródik a pusztasággá vált vidékre. Cypher Raige parancsnok (Will Smith) és fia (Jaden Smith) csak egy családi kirándulást terveztek kettesben, azután, hogy a férfi hosszú, távoli szolgálat után végre hazaért, és rájött: túl régen nem látta kamaszodó fiát, és már alig köti hozzá valami.
Az űrhajójukat baleset éri, Cypher súlyosan megsebesül, és ők az emberiség régi otthonában hajtanak végre kényszerleszállást. Kitai már nem számíthat senkire, csak magára. Hatalmas távolságot kell megtennie az ellenséges pusztaságban, ha segíteni akar a sebesültön, és haza szeretne jutni végül.
Világ életében csodálta az apját, és remélte, egyszer ő is hozzá hasonlóan férfias feladatot kap: most itt az alkalom, hogy kipróbálja, mire képes - de a tét hatalmas.


Szép, mondhatni igazán „amerikás” történet. Pátosz a köbön, ráadásul még családban is marad. De azért nem erőszakos, egészen nézhető mozi. Egyetlen baj van vele csupán, hogy hiába a szép látvány, a temérdek trükk, az egyetlen, és igazán fontos alapkérdésre nem tud válaszolni: mi is volt a célja a készítőknek? Mi az üzenet? Gyanítom, hogy ez utóbbit nem fogalmazták meg. Pontosabban, nem többet, mint az elején taglalt pszeudó párbeszédben elhangzottat. Sőt, az is lehet, hogy ott a fikció sokkal jobban közelebb volt a valósághoz, mint gondolnánk… Jahh, Lenny Kratitz rajongók figyelem, tényleg dögös a rocker lánya. Csak keressék Smith filmbéli lánygyermekét…

 

Bevallom, már az első rész után is fanyalogtam, ennek bárki utána is járhat, hisz a net mindent megőriz, a második viszont egész ügyes folytatásnak tűnt, ez a harmadik viszont inkább csak a pénzről szól. Persze, az altáji poénok kedvelőinek ez is szeretős lesz, csak ne számítsanak olyan sűrű koncentrátumra, mint a négy évvel ezelőtti elsőnél.

A Másnaposok mindezektől függetlenül is egy műfajteremtő, hisz az első alkotás volt a filmtörténelemben, amelyet a legtöbben talán a vége főcím miatt néztek meg, nem is véletlenül cenzúrázták a 2009-est oly sok országban. Nos, nem lőjük le a poént, de a harmadik esetében is érdemes lesz az andalító zenével induló stáblista közepét megvárni.

Addig egy kicsit a Másnaposok 3. sztorijáról: Főhőseink úgy hívják magukat: Farkasfalka. Nem mintha bármi közük volna a farkasokhoz. Nem vadak, nem veszélyesek, a prérin egy napig sem bírnák ki. Csak jó barátok, akik nagyon szeretnek bulizni, és nincs szerencséjük. Először egy Las Vegas-i, azután egy thaiföldi lagzi ürügyén ütötték ki magukat úgy, hogy teljesen elfelejtették mindazt az őrült, lehetetlen, felfoghatatlan és életveszélyes kalandot, amin egy éjszaka alatt keresztülmentek.

Most nincs esküvő. Nincs legénybúcsú. Nem történhet semmi baj... elvileg. Mert ha a Farkasfalka beindul, jó eséllyel követi őket a katasztrófa is...

Sokat nem árul el a fenti, hivatalos ismertetőből vett idézet, mi sem akarjuk, hisz két mondattal tulajdonképpen az egész cselekményt le lehetne írni. Elég legyen annyi, hogy a Másnaposok harmadik részében, szőröstől-bőröstül, majmostól benne lesz mindenki, aki az első kettőben akár csak villanásnyira is felbukkant. Tán annyi még elárulható, hogy ezúttal a leginkább „megosztó” karakter, Chow (Ken Jeong) körül bonyolódnak a szálak. Villog még természetesen Alan (Zach Galifianakis) is.

A Másnaposok 3. vulgaritásba hajló poénokkal operál, az imént emlegetett vége főcím pedig sokkal inkább okozhat gyomorbántalmakat, mint az előzetesben látható nyalókás jelenet, amelytől az Ed Helms alakította Stu-nak öklendezni támad kedve. Tán az sem véletlen, hogy Bradley Cooper amúgy is ritkán mosolyra álló arca a szokottnál is unottabb volt, érezte, hogy Phil szerepét utoljára veszi magára, és tán maga sem tudta, hogy a pénzen kívül miért teszi…

Címkék: 3 Másnaposok

Szabad a gondolat

 2013.05.26. 11:32

Van egy rabság, amelyben élni még a szerelemnél is édesebb.

Az értelem szárnyán szárnyaló szabad szellem

Mindig győz, bármi is legyen az ellen.

Tudja, hogy ha ki nem is mondhat bizonyos dolgokat,

A fejében szabadon szárnyalhat bármilyen gondolat.

Minél kevesebb előtte az ismeretlen,

Annál erősebb lesz benne az érzelmekkel teli értelem.

 

A tudás tengere végtelen, mégis, egyre közelebb kerül a cél.

Az élet nagyon is véges, az ember egyre bölcsebb, ha a kora már éltes.

Ahogy tengerben a mérföld, úgy enciklopédiákban a szószedet,

Megannyi mérföldkő, melyekkel teljessé válik az emberi tudás.

A fiatalok gyakran lesajnálják az időseket,

Nem is tudván, mennyit ér a korral járó bölcsesség.

 

Hiába kopik meg a fittség, nem tör rád egyből a sötétség.

Sőt, akkor lesz igazán minden világos, ha kiteljesedik a tudásod.

Bölcs öregként tudni fogod, szavaidat korlátozhatják,

Szádat befoghatják, de a gondolatra nincs cenzúra.

Míg a fejedbe nem látnak, örökké igaz marad:

A gondolatok rabjai még a szerelmeseknél is szabadabbak.

 

A kétkötetesre tervezett könyv célja, egy olyan átfogó regény születése, amely szórakoztató módon ad át valós ismereteket a magyar történelem ezer esztendejéből, nem csak az iskolákban megtanult alapokat, hanem azon eszenciákat is, amelyek varázslatossá, izgalmassá teszik a múlt iránt eddig kevésbé érdeklődőnek is e történetet.

Talán nincs még egy olyan nemzet a világon, amelynek történelmében akkora jelentőséggel bírna királyi koronája, mint a magyar. A világon nincs párja a magyar koronázási ékszernek. Az egyetlen zárt korona, amellyel királyokat iktatatnak be. És az egyetlen, amely mindenképp főszereplője kell, hogy legyen egy koronázásnak. Nélküle nem létezik uralkodói hatalom, sőt, valójában ezt maga gyakorolja, a viselője pedig inkább a végrehajtói szerepet tölti be.

Számos vizsgálat bizonyítja, a Szent Korona fizikai értelemben is egyedülálló alkotás. Egyes felvetések szerint egyfajta naptár, amely a világtörténelem minden fontos dátumát kódolva tartalmazza. E funkciójában pedig rokonságban áll a maják naptárával, az egyiptomi piramisokkal, vagy a Stonehenge-el. Más kutatók alapos, évtizedes vizsgálódás alapján arra jutottak, hogy a magyar korona amolyan kondenzátor. Felépítése alapján alkalmas arra, hogy valamiféle energiát felvegyen, tároljon, illetve azt átadja viselőjének. Nem fizikai, hanem szakrális szempontból támasztja ezt alá a koronázás szigorú menete, a viselt öltözéken át a beavatottak köre, a ceremoniális szokásokig bezárólag minden.

A regény az államalapítástól egészen napjainkig játszódik. Királyaink mellett felbukkannak azon történelmi személyiségek, akik rávilágítanak arra, miért olyan fontos - nem csak a magyar -, de a világtörténelem szempontjából is a Szent Korona. Segít megérteni olyan történelmi pillanatokat, mint például a Tatárjárást, vagy a török kort, amelynek fordulópontjai racionális magyarázattal nehezen érthetőek meg. A magyar uralkodók az évszázadok során nem ritkán szinte Európa fele felett uralkodtak.  Máskor pedig még az ország is három részre szakadt, ha nem volt meg a szakrális és a világi hatalom egysége.

Róma, Bécs, Isztambul, London, Pozsony, Esztergom, Budapest, Székesfehérvár, Pannonalma, csak néhány város azok közül, ahol számos építmény található, amely magán visel olyan jellegzetes jegyeket, amelyek kódként várják a titkokra vadászó kalandorokat. Vagy épp rejtenek olyan titkos iratokat, freskókat, amelyek segítenek megérteni a Szent Korona titkát. Emellett számos olyan könyv, irodalmi mű készült az ezer év során, amelynek soraiba kódolva vannak a rejtélyek.

Ha nem is eltitkolt, de kevésbé hangsúlyos történelemkönyveinkben, hogy Bakócz Tamást csak egy hajszál választotta el attól, hogy ő legyen az első magyar pápa. De így is, éveken át teljesített szolgálatot Rómában, és többek között irányította Raffaellot, amikor a híres Stanzákat festette, de nevéhez kötődik a Sixtus-kápolna freskóihoz fűződő munkálatok irányítása is. Így pedig talán az sem elképzelhetetlen, hogy a világ leghíresebb festményei is viselnek magukon fontos utalásokat a magyar történelemre vonatkozólag.

Kicsivel korábban pedig Mátyás király magával Drakulával vívta legvéresebb ütközeteit. A regényből az is kiderül, milyen módon kapcsolódik a népszerű vámpírtörténetek ihletője a magyar történelem sorsfordító eseményeihez.

A fikció (?) részeként említést tesz olyan királyainkról, akik a Szent Korona hatalmával élve az időutazással is kacérkodtak. Köztük akad olyan is, aki örökre eltűnt, és halálának pontos oka sosem tisztázódott. Talán az is lehet, hogy ma is köztünk él, hisz épp jelenkorunkat választotta időutazásának helyszínéül…

Számos királyunk őrült abba bele, és lelte akár halálát, mert jogtalanul viselte a koronát, netán nem volt viselésére méltó. Ahogy akadtak olyanok is, akik egész egyszerűen fel sem merték venni azt, mint például II. József, akire épp anyja, Mária Terézia hagyta a koronát, akinek halálát is számos legenda övezi, természetesen a regényből ezek is megismerhetőek.

Jelentős rész szól majd a Reformkorról, az azt követő forradalomról és szabadságharcról. A Szent Korona volt már korábban is „hadifogságban”, rabolták már el, csempészték ki a vész elől, de a megsemmisítése még nem merült fel soha korábban. Kossuthék fejében még ez is megfordult, végül „csak” elásták. A megtalálásáról is számos titkot leplez le ez a kötet.

A Kiegyezés utáni időszak volt talán Magyarország utolsó aranykora, Ferenc József hosszú, közel hét évtizeden át tartó uralkodása idején. Ezen időszakhoz kapcsolódnak a már inkább fikciós, de valós történelmi alapokra épülő leírások, amelyek arra a következtetésre juttatják az olvasót, hogy jelenkorunk meghatározó építményei, így a budapesti Bazilika, a Budavári Palota, az esztergomi Székesegyház, a Pannonhalmi Főapátság, a székesfehérvári Romkert mind-mind szakrális hely, amelynek köze lehet a Szent Korona „természetfeletti erejének” kihasználhatóságában. Emellett, ez a fejezet taglalja részletesen, kik azok a Koronaőrök, milyen célt szolgálnak tevékenységeik. Miért jött létre a Szent Korona Társaság. Illetve, a XX. században milyen politikai döntéseket, netán világpolitikai eseményeket befolyásolt a magyar koronázási ékszer.

A regény elolvasása után talán az sem tűnik majd elképzelhetetlennek, hogy Adolf Hitler feltett szándéka a Szent Korona megszerzése volt. Ahogy az sem, 25 éven nem véletlenül tartották a legvédettebb katonai támaszponton az Amerikai Egyesült Államokban, ugyanott, ahol a világhatalom aranykészletét őrzik. Minden bizonnyal itt gondos tudós kezek vizsgálgatták, így az sem csoda, hogy amikor 1978-ban végre visszakaptuk, „veszélyes sugárzó anyagként” zárták egy ládába koronánkat.

Az elmúlt 35 év látszólag csendben telt. Bár ahogy a korona visszatért az országba, magyar szakértők is vizsgálat alá vethették, a politikusok viszont leginkább tudomást sem igen akartak venni róla. „Mezei műtárggyá” silányodott, a Nemzeti Múzeum kiállítási darabjaként. Mígnem az ezredfordulón érkezett egy kormány, aki gondolt egy merészet, és ha nem is teljes egészében, de igyekezett valamit visszaállítani a Szent Korona nimbuszából.

Napjainkra pedig eljutottunk odáig, mind több emberben fordul meg a gondolat, vajon miért megy láthatólag jobban azoknak az országoknak, ahol a mai napig megőrizték, vagy visszaállították Európában a királyságot, persze kizárólag alkotmányos, parlamentáris formában. Erősödnek azon gondolatok is, amelyek szerint 1920 óta interregnum van érvényben, hisz törvényesen „uralkodni, kormányozni” Magyarországon csak a Szent Koronával lehet.

A regény kizárólagosan fikciós része – a második kötet - keretbe foglalja a történetet. Valamikor 2012 végén, az USA-ban, egy fiatal tudós professzor rátalál nagyapja titkos jegyzeteire. Ő volt az, aki irányította a Szent Korona tengerentúli őrzését és alapos kutatását. Halála rejtélyes és hirtelen volt, de ebbéli munkásságáról még unokája sosem tudott róla a jegyzetek megtalálásáig. Érdeklődését felkeltik az írások, és maga is kutatni kezd. Megneszeli ezt egy bűnözői kör is, akik több millió dolláros akciót kitervelve elrabolják az Országházból a koronát. Az amerikai tudós a szörnyű hír hallatán rögvest keresni kezdi a kapcsolatot a magyar kormánnyal, mert tudja, ezzel még nincs vége, sőt, ez valami igazán szörnyű vég kezdete inkább. A nyomozásba a CIA is bekapcsolódik, miután néhány nappal később a koronázási ékszereket is elrabolták. Hiába figyelmezteti a fiatal professzor a nyomozókat, vigyék a Szent Jobbot ismeretlen helyre, mert az lesz a következő… Innentől pedig őrült hajsza zajlik a tolvajok nyomában. Hamarosan a legfőbb, és utolsó célpont az a maroknyi csoport lesz, akik között az amerikai, és a magyar koronaőrök is ott vannak. Egyedül ők ismerik azokat a rejtekhelyeket a világban, ahol a Szent Korona „működtetéséhez” szükséges kódok megtalálhatóak. A kódfejtéshez szükséges kulcs is az ő birtokukban van. Tartja magát ugyanis a hit, aki 2038-ban birtokolni fogja a Szent Koronát, netán iránymutatása alapján egy országot kormányozhat, akár a világbékét is elhozhatja. Feltéve, ha nem rossz célokra fordítja a hatalmát, mert ellenkező esetben az apokalipszis jöhet el a világra…

Címkék: regény 2038 kalmart

Egy krimi a pszichológia világáról, ahol egy idő után kiderül, hogy semmi nem az, ami az őrült világban látszik.

A film kapcsán egy dolog leszögezhető, a szponzorok között biztosan nincs gyógyszerfogalmazó mamut… És talán a pénzügyi vállalatok se zárják szívükbe a film végső üzenetét. Ám hol van az még, amikor az első képkockák sokkhatásán túl vagyunk. Steven Soderbergh minden másodpercét kihasználta új filmjének. A Mellékhatások egy pillanatra nem engedi el a gondolatot. Nem a látvány dominál, de a látottaknak igen fontos szerepe van, hogy megértsük a mellékszálakat is: Emily (Rooney Mara) és Martin (Channing Tatum) fényűző életet éltek, mindenük megvolt, amire csak vágytak, egészen addig, míg Martin belső kereskedés miatt börtönbe nem került. Négy év után a fiatal feleséget épp úgy letaglózza férje szabadulása, mint mikor lecsukták: képtelen örülni az együtt töltött időnek, mély depressziója öngyilkossági kísérletbe kergeti. Emily felkeresi Jonathan Banks (Jude Law) pszichológust, abban reménykedve, hogy a terápiák, és az antidepresszánsok kirántják elkeseredettségéből, és újra élvezni tudja az életet. De Emily tünetei nem változnak, egyre sötétebb gondolatai már-már az őrületbe kergetik őt. Ekkor dönt úgy Banks, hogy egy új gyógyszert ír fel a fiatal nőnek, azonban a nem várt mellékhatásokkal senki nem számol.

Soderbergh szereti az intellektuális alkotásokat, vágya, elvárja, hogy a nézője gondolkodó legyen. Még azokat is ilyenné teszi, akik egyébként „csak” szórakozni vágytak. A szereplőgárda pedig egyenesen lenyűgöző, a fentebb már megnevezettek mellett nagyon alakít az egyik legfontosabb mellékszerepben Catherine Zeta-Jones is.

Címkék: Mellékhatások

Egy vígjáték, amely egyszerre nevettet, elgondolkodtat, üzen, úgy bolygatja a szálakat, hogy néha már követni sem tudjuk, több mint jó és szokatlan napjaink tucatfilmjei között.

 Persze, ha egy filmben együtt szerepel Diane Keaton, Robert De Niro, Robin Williams, Susan Sarandon, Katherine Heigl, Amanda Seyfried, és ahogy az most nagyon megállja a helyét: még sokan mások, akkor ott valami igen rendkívüli született.

Pedig elsőre A nagy nap kliséhegyeket halmozó sztorinak tűnik:Felnőtt gyerekeik és barátaik legnagyobb derültségére a rég elvált Don és Ellie Griffin (Robert De Niro és Diane Keaton) kénytelen eljátszani a boldog párt nevelt fiuk, Alejandro (Ben Barnes) kedvéért. Teszik mindezt azért, mert a fiatal vőlegény rendkívül vallásos vér szerinti anyja váratlanul úgy határoz, hogy a fél világon átrepülve részt vesz fia esküvőjén.

A vendégsereg figyelmétől övezve Don lobbanékony párja (Susan Sarandon) nem tűri szótlanul, hogy Ellie csak úgy visszatér Don életébe, és közben a Griffin testvérek (Topher Grace, Katherine Heigl) is pont erre a hétvégére időzítik, hogy minden felgyülemlett sértettségüket rázúdítsák az ősökre. Az egész családnak a káosz uralta, viccesebbnél viccesebb, és félreértett helyzetek közepette kell szembenézniük múltjukkal, jelenükkel, jövőjükkel, és ráadásul még a fiatal ara (Amanda Seyfried) családja is úton van...

 De azt már a gyorséttermek óta is tudjuk, hogy minden a tálaláson múlik. Az önmagában unásig ismert jeleneteket a zseniális színészgárda élettel töltötte meg. Intellektuális humorral szórakoztat, nincs egyetlen trágár vagy megbotránkoztató poén sem. A mellékszereplők között megjelenő mopszok pedig, nahh ott vettek le minket a lábunkról…

Címkék: nap nagy A

A hívás a film közepéig egészen lenyűgöző, kár, hogy a vége felé néhány értelmezhetetlen csavar elrontja az összképet, néhol már-már komikussá téve az elvileg legizgalmasabbnak szánt jeleneteket. Ennek ellenére, vagy épp ezért is, abszolút nézhető, sőt, néhol karfaszorongató élmény.

Az elején volt némi Déjá Vu érzés, tán nem véletlen, hogy Denzel Washingtonnak van is egy ilyen című filmje, mert Halle Berry „hollywoodi férfi reciproka” 2009-ben Hajsza a föld alatt címmel már nagyban hasonló filmje, amikor egy közlekedési vállalat alkalmazottjaként oldott meg egy túszdrámát távvezérléssel.

Ezúttal is valami hasonló a kezdet: Casey-t egy bevásárlóközpont parkolójából rabolják el. Segélykérő telefonhívása a tapasztalt operátorhoz, Jordanhez fut be. A lány megmentésére forró nyomon indult nyomozást nehezíti, hogy Casey eldobható telefonjának pozícióját nem tudják bemérni, valamint, hogy elrablója a rendőrséget félrevezetve többször is autót cserél. Terve azonban nem tökéletes és sikerül beazonosítani személyét. Mivel nyilvántartott lakcímén már nem áll ház, a rendőrség a gyanúsnak vélt szomszédos házat rohanja le, eredménytelenül. És innentől jön a nem várt fordulat: Jordant nem hagyja nyugodni a helyzet és maga is a helyszínre megy. Mialatt a szomszédos házban kutat nyomok után egy, a telefonhívásokból ismerős zajra lesz figyelmes. A hang forrását követve egy csapóajtóra bukkan.

Ha Jordan marad az operátori székben, a 911 biztonságos, de mindent látó irányító központjában, ha Brad Anderson rendező nem próbál egy kicsi Psycho utánérzetet keverni a végjátékba, akkor egy egészen egyben lenne A hívás. Főképp,hogy előző filmjéhez, a Trans-Szibériához hasonlóan ezúttal is sikerült néhány olyan jelenetet, pillanatot belecsempésznie az alkotásba, amitől tutira összerándul minden néző ökle az izgalomtól. Kár, hogy néha meg a csalódottságból fakadó dühtől is…

Halle Berry játéka viszont minden kritikán felüli. Még azt is jól viseli, amikor ráadják az izompólót, hogy a férfi nézők még inkább örömét leljék benne…

Címkék: Halle Berry A hívás

Ha hinni lehet a híreknek, a trilógiává bővült Vasember a napokban bemutatkozott harmadik résszel búcsúzik, pedig talán mostanra csiszolódott össze minden alkatrész.

Az első két részt még Jon Favreau rendezte, a harmadikra már “csak” Happy Hogan karakterét tartotta meg a szereplőgárdában. A direktori székben az a Shane Black váltotta őt, aki a Halálos fegyver első és második részének illetve többek között Az utolsó cserkész forgatókönyvével már két évtizede örökre beírta magát a mozi történelemkönyvébe. 

Felbukkanása a franchise-ban igen kedvező hatással bírt, sajátságos humorát, világlátását  a Vasemberre is átültette. A sztori megírása mellett a rendezést is elvállalta, amit a nyolc évvel ezelőtti Durr, durr és csók óta tudjuk, csak jó sülhet ki belőle. Robert Downey Jr. meg egyre inkább egybeforr a szereppel.

A Vasember utolsó részében tényleg tűzforró ez a bizonyos anyag, és bizony még néhány részen át nyugodtan lehetne “ütni”, ám a történet alapján úgy tűnik, hogy búcsúzik a pimasz, ámbár zseniális milliomos szuperhős Tony Stark, aki a Vasember harmadik filmjében olyan ellenséggel találja magát szemközt, aki nem ismeri a lehetetlent. Stark szerencsére úgy dönt, felveszi a kesztyűt és titokzatos ellensége nyomába ered, a küzdelem azonban minden tekintetben próbára teszi. 

Vasembernek nincs más választása, meg kell óvnia a számára legfontosabbakat, és a túlélés (valamint a világ épsége) felszerelésén, találékonyságán és ösztönein múlik. A küzdelem során talán végre megtalálja a választ is az őt oly régóta kísértő kérdésre: vajon a páncél teszi az embert, vagy az ember teszi a páncélt?! 

A 3D-ben érkező alkotásnak IMAX-változata is elérhető hazánkban, sőt, mondhatni az élmény azzal tökéletes igazán. De a harmadik részre elértük azt is, hogy a humor legalább annnyira domináns, mint az egyre látványosabb akciójelenetek. A Vasember befejező (?) részéről csak jót lehet írni: szórakoztató, igényes, néhol még jóra is nevelő, egyszóval minden benne van, ami egy sikerfilmhez kell: igen, még egy kisgyerek is...

Címkék: Robert Downey Jr Vasember 3 Jon Favreau

Tom Cruise lassan a való életben is elvárja majd, hogy Jacknek szólítsák, hisz a Jack Reacher után itt a Feledés, amiben egy Jack Harper nevű utópisztikus főhős bőrébe bújt.

A címbéli olcsó szójáték nem féletlen. A Feledés nem lesz klasszikus, de azért egyszer mindenképp érdemes megnézni. Már csak a főszereplő hitelessége miatt is, hisz Tom Cruise régóta hisz abban, a földi létet az idegenek fogják majd megváltoztatni. Nos, ebben a filmben a nem is olyan távoli jövőben, 2077-ben járunk, hatvan évvel a nagy atomháború után, amelyet a földet leigázni, kizsákmányolni jövő űrlényekkel vívtunk. De nem ám kecske és a káposzta is alapon, pont fordítva: nyertünk, de az ellenséggel együtt a Földet is elpusztítottuk.

Vagy nem? Itt jön a csavar, és aki az első fél óra unalmán át tud lendülni, már-már filozófiai mélységekbe merítkező sztori közepén találja magát. Amelyben semmi sem az, aminek elsőre látszik.

Tom Cruise továbbra sem lett jó színész, de a bárgyú képű hős szerepét egész jól hozza már. Korát pedig ügyesen tagadja, mondhatni, megállt nála az idő, mert hiába lépte már át az ötvenes határvonalat, késői harmincasnak tűnik. Igaz, valahogy a szerepeit is ehhez válogatják.

A Feledés nehéz korszakban született, egyrészről a gazdasági válság Hollywoodban is érezteti hatását, másfelől a néző a csúcsmozikhoz van szokva. Ezért hiába tűnt volna néhány évvel ezelőtt még lenyűgözőnek a látványvilág, ez most már csak a középszerre elég. A Földön használatos, földöntúli űrjárművek hajtóműje például egy rezsó gázrózsájára hajazott. Persze azért a Pirx kapitány papírmaséitól legalább olyan távolságra van a Feledés látványa, mint Makó Los Angelestől.

A Feledés jó héten érkezett a mozikba, hisz a zombiból emberré váló tini, és egy portréfilm az aktuális ellenfele. Így meg egész könnyű…

Címkék: Tom Cruise Feledés

Döbbenetes mit fejlődött a filmes világ, illetve a sci-fi írók fantáziája. Hol van már a kedves, esetlen, inkább a bádogemberre hajazó E.T.. Manapság a lelkek szállják meg a földi halandót, ha földönkívüli invázióról van szó.

Stephanie Meyer az Alkonyat regények mellett egy másik fantasztikus történetet is kreált, ez pedig magyarul A burok címen került a könyvesboltok polcára, illetve azonos címmel a filmes változat a mozikba.

A burok a szerelem és az áldozathozatal története a közeli jövőben, amikor az egész emberiség sorsa veszélybe kerül. A Földet békés idegenek, a Lelkek foglalják el. A Lelkek átveszik az irányítást a legtöbb ember elméje fölött, testüket azonban érintetlenül hagyják, és beleköltözve buroknak használják.

 A kevés emberi ellenálló egyikét, Melanie-t (Saoirse Ronan) elfogja a Hajtók egyike (Diane Kruger), akik az utolsó emberektől védik az új fajt. Kétségbeesett csata után Melanie testébe beleoperálnak egy Vándor nevű Lelket.

Vándort figyelmeztetik, hogy a heves érzelmek, a szenvedély és az élénk emlékek miatt nem könnyű egy emberben élni, ám van valami, amire nem számított: teste korábbi lakója nem hajlandó átadni az elméje fölötti uralmat.

 A Hajtók üldözik Vándort, mert információkat akarnak kiszedni Melanie emlékezetéből, hogy hol lehetnek az emberi ellenállók, köztük Melanie szerelme, Jared (Max Irons), 11 éves öccse, Jamie (Chandler Canterbury), nagybátyja, Jeb (William Hurt), valamint Ian (Jake Abel), akibe Vándor bele fog szeretni. Erős akaratával Melanie azonban meggyőzi a vonakodó Vándort, hogy lépjen vele szövetségre, és együtt veszélyes küldetésre indulnak: meg akarják menteni Melanie családját és mindkettejük szerelmét.

Ahogy az Alkonyat újat hozott a vámpíros, vérfarkasos filmek sorában, A burok is egészen másik oldalról közelíti meg az idegenek invázióját. Bár ehhez fogható azért már előfordult a nagyvásznon. Elég csak a 2007-es Invázióra gondolni, ahol szintúgy elsőre békésnek látszó idegenek szállják meg az emberiséget, mígnem egy maroknyi csoport visszanyeri a földi halandók hatalmát. Igaz, ott az idegenek célja mégsem a földi paradicsom megteremtése, bár A burok is burkoltan valami hasonlót sugall.

Egy biztos, Andrew Nicol szándéka az élet nagy igazságaira való rámutatás. Már a két évvel ezelőtt Lopott időben azzal próbált példálózni, hogy bizony az élet múlandó, minden percét érdemes úgy élni, hogy mi van, ha netán az volna az utolsó. Most pedig azt mondatja ki az egyik szereplőjével, élni mindenért érdemes, de meghalni igazán csak egy valamiért. Ez volna az élet igazi értelme, megtalálni ezt a célt. Ha ez meg van, elszáll minden megszálló gondolat a fejünkből…

 

Címkék: A burok Saorsie Ronan

Nehéz eldönteni az ilyen filmek esetén, hogy jó-e megszületésük, vagy példázat helyett rossz példát mutatnak a fiatalok előtt.

Félúton a negyven felé még nem érzem magam annyira öregnek, hogy ne érteném meg a középiskolából kiszabaduló, végzős közeli, már elsődleges nemi jellegeik fejlettsége okán abszolút első osztályú felnőtteknek látszó tinik tesztoszteron túltengését, és az ebből fakadó, féktelen bulik iránti vágyakozást. De, mindennek van határa. A Spring Breakers - Csajok szabadon kapcsán nem tudom, hogy a film pont ezt akarja sugallni, vagy épp az ellenkezőjét:

Négy szexi főiskolás lány (Selena Gomez, Vanessa Hudgens, Rachel Korine, Ashley Benson) kitalálja, a tavaszi szünidőt Floridában tölti, és a kiruccanás finanszírozásának legtökéletesebb módja, ha kirabolnak egy gyorséttermet. Az akciót véghez is viszik, ám ez csak a kezdet.. Egy vadabb buli után a törvény végül utoléri őket, börtönbe kerülnek.

A másnapos csajok bikiniben kerülnek a bíró elé, ám váratlanul lerakja értük az óvadékot Alien (James Franco), a hírhedt helyi gengszter, aki szárnyai alá veszi a négy lányt, és bevezeti őket a történelem legvadabb tavaszi szüneti bulijába. A kívül durva, ám belül érzékeny Alien elnyeri a csajszik szívét, és egy új világot tár fel előttük, ám ahogy az lenni szokott, semmi sincs ingyen…

A végkifejletet lehet jól és rosszul is értelmezni, a 18-as karika talán segíti abban a nézőket, hogy a helyén kezeljék a látottakat, de az enyhe tizedház előtt futó vetítésekre jegyet váltókat gyanítom nem szűrik személyi felmutatásával. Így esélyes, hogy néhány fiatal mást ért majd meg a látottakból. Nem akarom a valós példákat ide citálni, de a film egyik fő üzenete, hogy napjaink fiataljai nem ritkán úgy élik az életüket, mint ha az egy virtuális valóság volna. A nagy össznépi videójáték viszont abban különbözik veszélytelen, valódi társaitól, hogy itt nincs pénzen, vagy zsetonon megvásárolható új élet, mindenkinek csak egy szerencséje van, amit könnyen eljátszhat. És az élet folyama nem hasonlítható össze egy nagy videóplayerrel, így a legszebb pillanatok nagyon is múlandóak, nincs „pause” gomb, amivel megállítható lenne az idő, és kimerevíthető az adott momentum.

Ha a Csajok szabadon ezt tudatosítja az ifjakban, akkor volt értelme leforgatni, ha épp az ellenkezőjét, akkor igen veszélyes vizekre evezett Harmonie Korine rendező.

Címkék: Spring Breakers Csajok szabadon

Szerintem majd minden nézővel egy követ fújunk majd, hogy a Croodék az utóbbi évek talán legjobb animációs vígjátéka. Eredeti, szellemes, csodálatos kivitelezésű.

Pedig nem könnyű ebben a műfajban újat alkotni. Most mégis azzal sikerült, amihez elvileg kevesebb fantázia kellene: végre egy sztori, ami az emberekre épül. Mert oké, a Shrek jó poén volt, főképp az elején, amikor a „mi van a mesék mögött”, avagy a „mesék cseppet sem mesés világa” feltételezett alcím mentén haladtunk, vagy vicces volt a Madagaszkár a beszélő, és egyéb, emberi identitásra hajazó képességekkel felvértezett figurái. A Jégkorszak már legalább korban közelített Croodékhoz. Igaz, ezúttal inkább a kőkorszak lett a kronológiai állomás. De hogy még egy motkányos visszautalással éljek, a „Vándorló kontinensek” itt is komoly szerepet kaptak.

Croodék igazi modern család. Abban az ősi, elfeledett korban élnek, amikor a természet még kísérletező szakaszában van: fura lények és növények veszi körül vagy próbálják megenni őket, és ők nem hagyják magukat. Sokáig nem dugják ki az orrukat a barlangjukból, de egy szerencsétlen baleset következtében kénytelenek előjönni, és attól kezdve számukra csupa kaland, meglepetés és váratlanul felbukkanó húsevő az élet.

Azután találkoznak egy fiatalemberrel, aki született kísérletező. Ráadásul megtetszik neki a család kamaszlánya - és vele együtt szeretné felfedezni ezt a folyton fejlődő, ismeretlen, de nagyon érdekes világot.

Ilyen remekül eltalált karaktereket még élőszereplős filmek esetén is ritkán találunk. Minden figurának önálló szerepe volt a sztori alakításában, mégis egységet alkottak. Az irónia sosem csapott át az igénytelen cikizésbe. Egyetlen altáji poén sem kellett ahhoz, hogy minden korosztály együtt nevessen a vicces jeleneteknél. Még egy igen fárasztó hétköznap után is kikapcsol már az első percektől. Átszellemülve, családi programként pedig pláne napokig tartó élmény. Mondhatni, újra felfedezték a vígjáték ősi receptjét: nem kell hozzá más, mint néhány emberekről megformázott karakter, és egy egyszerre vicces, de azért tanulságos, szórakoztató történet.

Címkék: Croodék

A fancia vígjátétok lesgszebb korszakát idézi a Coen fivérek és Michael Hoffman közös filmje. Ilyen az, amikor a zseniális forgatókönyv jó rendezőre talál.

Igényes vígjátékot készíteni az altáji poénok korszakában szinte lehetetlen. Nem mondom, hogy a bélgáz nem kap a Dől a monéban is egy parányi epizódszerepet, de ez szinte velejárója. A poén pedig ült, mondhatni, szinte érezni lehetett az illatát, hisz a közönség kacaja talán ekkor volt a legerősebb. Persze, mert ezt mindenki érti.

A Dől a moné több humorbetétje ugyanis mélyebb értelemmel bír, sokszor jeleneteken is átível. Ez pedig valóban a francia filmgyártás hetvenes-nyolcvanas éveiben született, mára már klasszikusokká vált vígjátékokra emlékeztet. A sztori is hasonló:

Lord Lionel Shabandar (Alan Rickman) impresszionista gyűjteményének kurátora, Harry Deane (Colin Firth) egy ravasz tervet eszel ki: elhiteti kapzsi főnökével, hogy meg tudja szerezni a Lord által mindig is áhított Monet festményt. Habár ez a Monet a tehetséges hamisító barátjának keze munkája.
Harry beszervezi a csinos texasi rodeo királynőt, PJ-t (Cameron Diaz), aki szép kis summa ellenében igyekszik meggyőzni a Lordot, hogy nagyapja a II. világháborúban egy német galériából menekítette ki a festményt, és azóta, 60 éve ott lóg a lakókocsijuk falán. Már a Texasból Londonba vezető út is félreértésekkel, és bonyodalmakkal van kikövezve: PJ-t lekapcsolják a reptéren, mert nincs útlevele..de ez még csak a kezdet. Egy német eredetiségvizsgáló is feltűnik a színen, aki az egész akciót veszélybe sodorhatja.

Ha már a francia párhuzam, Colin Firth akár lehetne Belmondo, Alan Rickman meg Pierre Richard. Csak Cameron Diaz helyét nem találom. Talán nem véletlen, hogy egy valódi cowgirl szerepét bízták rá. Amiben egyébként tündököl. A máskor oly izzadtságszagú produkciónál is tapasztalható hónaljtáji ruhafolt most külön értelmet nyer. Mondhatni színészi bravúr.

A Dől a moné jó, az ember néha dől a nevetéstől, máskor meg a fejét fogja, hogy a szomszéd mit tud ennyire nyeríteni ezen a nyers poénon. De érthető, hisz hol vannak már azok a szép nyolcvanas évek…

oz_a_hatalmas_plakat.jpgAki Dorothy-ra vár, csalódni fog, de aki szeretné megérteni gyerekkora egyik kedvenc meséjét, helyére tenni a szereplőket, az tudni fogja, kit honnan fújt a szél Óz csodálatos birodalmába.

Merthogy Sam Raimi nem azért fogott össze az Alice Csodaországban látványvilágának megálmodóival, hogy hű maradjon a klasszikushoz, inkább vászonra vitte L. Frank Baum gyerekkönyvének előzményét.

Amikor Oscar Diggs (James Franco), az igencsak gyanús, piti kis cirkuszi bűvész sietve távozik a porlepte, unalmas Kansas-ből az izgalmas Óz birodalmába, úgy tűnik, megütötte a főnyereményt: hírnév és gazdagság vár reá. Egészen addig gondolja így, amíg nem találkozik a három boszorkánnyal, Theodora-val (Mila Kunis), Evanora-val (Rachel Weisz) és Glinda-val (Michelle Williams), hiszen ők hárman nem egészen biztosak abban, hogy ő lenne a várva várt nagy varázsló.

Oscar ugyan akarata ellenére, de belekeveredik Óz birodalmának és annak lakóinak életébe, így mihamarabb rá kell jönnie, ki áll a jó s a rossz oldalon, mielőtt túl késő lenne! Élve a bűvészet adta lehetőségekkel, például az illúzióval, találékonyságával párosítva –és talán egy kis varázslattal is - , hősünk nem csak a nagy és hatalmas Óz, a nagy varázsló szerepébe bújik, hanem egy jobb ember bőrébe is.

Amikor a piti kis bűvész Oscar Diggs (James Franco) csalástól-csalásig vergődik, hipp-hopp Óz csodálatos birodalmában találja magát, ahol valamilyen úton-módon a nagy és hatalmas varázsló szerepébe kell bújnia, és ezáltal talán egy jobb ember bőrébe is.

Raimi ügyesen élt a filmezés adta összes lehetőséggel. Nem csak a 3D-re koncentrált, kifejezetten élvezetes „hagyományos módon” is. Elég legyen csak annyi, hogy szó szerint ért ahhoz, hogy lehet színezni a sztorit…

Amint belépünk a valóságból a mese birodalmába, egyszerre lesz minden olyan, mint legszebb álmainkban. De ahogy az életben, a mesék világában is van okunk néha félni. Persze az ottani reszketés tartósan mindig a gonoszoké, a jó elnyeri jutalmát, és boldogan élnek, míg… el nem készül három-négy folytatás. Merthogy ez után szinte adja magát, hogy franchise szülessen Ózból. Az előzmény megvolt, a második részben talán már Dorothy is odaröppen a varázsló birodalmába…

Minden persze a viharos sikeren múlik, ha ez netán elmaradna, új szelek kezdenének fújni a produkció körül, sötét fellegeket hozva. De erre a klasszikusokért azért jobban rajongóként gondolni sem merek, mert Dorothyt látni akarjuk. Judy Garland óta tudjuk, mesés szerep, álom alakítani. Már el is indult a fantáziám, vajon kinek állna jól napjaink sztárjai közül. Itt lett csak egy kicsit borús a gondolatom…

 

Címkék: Óz James Franco Sam Raimi

Jason Statham és Jennifer Lopez egy filmben?! Bizony, pont ugyanez jutott eszembe néhány hete, amikor először megpillantottam a plakátot. Nem csak bennem, hanem közös filmjükben is dúl a kettősség.

Adott egy acélos tekintetéről, vasökléről elhíresült akcióhős, és egy „meg nem értett” színésznő, akinek saját bevallása szerint már rég Oscar-díjasnak kellene lennie. Statham ilyet nem állít magáról, csak hozza a formáját, a Parkerben is, Lopez szintúgy… Mégis, valahogy ez most klappol. A sérüléshalmozó szuper pali kicsit cukibb az átlagnál, Lopez pedig akciósabb a komédiásnál. A gond ott lehet, hogy egyikük sem tudott igazán kibújni a rá szabott skatulyából. Emiatt egyfajta kettős játék alakult ki, néhol ez abszurd hatást elérve a nézőben. Persze lehet, hogy csak a karakterük miatt volt olyan érzése az embernek, J-Lo figurája hiába lohol pincsiként az egyre több sebből vérző, de ettől egyre inkább érző főhős után, ez a szerelem csak plátói maradhat.

A sztori szerint Parker (Jason Statham) profi tolvaj, megvannak a maga szabályai: sosem lop olyantól, akinek nincs pénze, és sosem bánt olyant, aki nem szolgált rá. De utolsó akciója során társai átvágják, a zsákmányt lenyúlják, őt pedig - azt hiszik - a túlvilágra küldik.

Parker feltett szándéka, hogy revánsot vegyen. A gazdagok és híresek kedvelt gyülekezőhelyén, Palm Beachben bukkan a bandára, azonban tervéhez bennfentes társra van szüksége. A pénzhiányban szenvedő, ám annál ellenállhatatlanabb, ravaszabb és ambiciózusabb Leslie-t (Jennifer Lopez) szemeli ki partnerének, akivel együtt eszelik ki a nagy dobást: megkaparintani a szajrét, mindenkit elintézni, és mosolyogva távozni.

Elsőre tehát egy átlagos, némi humorral megspékelt akciófilm, ám mégis van benne valami eredetiség. Még az is lehet, hogy erről Jennifer Lopez tehet, hisz Statham tényleg hozta a szokott figurát, talán annyi különbséggel, hogy már-már egy jelenkori Robin Hood képe bontakozik ki előttünk, aki csak a csúnya emberektől rabol, az ártatlanokat megkíméli magától. Sőt, ha teheti, még meg is óvja, ajándékozza őket…

Címkék: Parker Jennifer Lopez Jason Statham

Zero_Dark_thirty_plakat_tvm.jpgKathryn Bigelow most már le sem moshatná magáról, hogy igazi háborús szakértő. A bombák földjén óta eltelt négy év, de nem csodálkoznék, ha újra robbantana az Oscaron.

A Zero Dark Thirty szinte dokumentarista jelleggel dolgozza fel az elmúlt bő tíz esztendő legnagyobb katonai sztoriját. A terrorizmus ellen indított amerikai háborút szinte az elejétől nyomon követhetjük

Az Oszama bin Laden utáni hajtóvadászat két amerikai elnöki ciklus és az egész világ figyelmét lekötötte több mint egy évtizeden át. Végül azonban egy apró, ám briliáns CIA-ügynökökből álló csoportnak sikerült őt előkerítenie. Küldetésüket természetesen teljes titokban kellett véghezvinniük. S noha az akció számos részlete azóta nyilvánosságra került, a hírszerzési műveletek legfontosabb mozzanatainak többsége - beleértve az említett CIA-csoport központi szerepét - most kerül először a nagyvászonra az Oscar-díjas páros, Kathryn Bigelow és Mark Boal tálalásában.

Másképp, mint ahogy az Atomcsapdában, vagy A bombák földjében megszoktuk James Cameron ex-feleségétől. Ezúttal kevésbé volt hangsúlyos az akció, sokkal inkább az emberi drámák, a karakterek játéka bilincselte le a nézőt. Egy jó drámához illően, a végletekig fokozott izgalmakra rájött még egy frenetikus befejezés, majd utána az amerikai filmekben oly gyakori, kicsit szirupos, pityergős befejezés. De itt még ez sem tűnt annyira sablonosnak. Főképp azért nem, mert a Zero Dark Thirty nem egy tucatfilm, sőt, a maga nemében egyedülálló alkotás. Ezt bizonyítja, hogy a két- és fél órás játékidő egyáltalán nem tűnt soknak. Sőt, még maradt is bőven a sztoriban. Napjaink amerikai elnökét, aki „páholyból” követte a nagy likvidálási akciót például alig mutatták. Igaz, ezzel talán pont a hitelességet őrizték meg, hisz őt kizárólag eredeti felvételekről vágták be. Így pedig tényleg úgy érezhettük, ott vagyunk, a CIA-val együtt éljük végig az USA-hírszerzés talán legizgalmasabb tíz esztendejét.

Bigelow nem nacionalista filmet akart gyártani. Ezt mutatja, hogy a fogolytáborok kegyetlenségeit nem akarta elkendőzni, sőt, talán túlontúl is részletesen mutatta be. Épp emiatt a jó érzésű néző egy-egy pillanatra a rossz oldalára is hajlandó lett volna átállni, csak hogy véget érjen a kínvallatottak szenvedése.

A bin Láden hajsza idehaza biztosan több nézőt vonz majd, mint A bombák földjén. A tálibok által elkövetett merényletek, szeptember 11., a londoni robbantás mindannyiunk emlékében ott él. Sokkal jobban „magunkénak” érezzük ezen tragédiákat, mint a Közel-Keleten harcoló amerikai katonákét… A filmben bin Ládent az egyik elit osztagos találóan „főnyereménynek” titulálta. Mi azon sem csodálkoznánk, ha a most vasárnap esedékes Oscar díjátadón Bigelowé lenne az ottani legnagyobb elismerés, bár ehhez bin Ládennek le kel győznie Lincolnt. Ez pedig közel lehetetlen küldetés…

Címkék: Zero Dark Thirty Kathryn Bigelow A bin Láden hajsza

Hol van már a némafilmek dicső kora, amikor főhősünket egy fröcskölő vízcsap tréfálta meg, és eme poénon egy teremnyi mozizó tudott hatalmasat derülni. Már a viccesen csattanó pofonok, és az esetlenség sem annyira trendi. Más lett komikus, mások lettek a komikusok.

Jason Bateman valószínű érti a szóviccet, hisz a neve is a denevéremberre hajaz, filmbéli társa, Melissa McCarthy pedig a „testéből él”, pontosabban kihasználja előnytelen alakját, humorista erény kovácsolva belőle. Pont ezek miatt (is) meglepően jól sikerült alkotás a Személyiségtolvaj. Egy eddig inkább középszerűnek tartott főszereplő-páros nyújt egészen páratlan alakítást benne. Az építőelemek ugyan zömmel klisék, a kerettörténet viszont újszerű, mondhatni nagyon is high-tech:

A kimeríthetetlen pénzkeret lehetővé teszi Diana számára, hogy flancoljon Miamiban, és megvegye, amire csak kedve szottyan. Csak egy a bökkenő: a kártya, amit a vásárlási ámokfutáshoz használ Sandy Bigelow Patterson nevére szól, aki egy számlakezelő, és az Államok túlsó felén lakik.

Az igazi Sandy Bigelow Pattersonnak egy hete van, hogy levadássza a szélhámost, mielőtt a világa összeomlik, így délre indul, hogy kérdőre vonja a nőt, akinek szabad belépőkártyája van az ő életébe. Próbálkozik vesztegetéssel, hízelgéssel, veszekedéssel, de kénytelen rádöbbenni, milyen kemény meló visszaszerezni a saját nevét.

Újabb, és ebben a kritikában utolsó szóvicc: ütős kártyákkal rendelkezik tehát ez a film. Egy olyan, igazán naprakész sztorit tálal, amely bármelyikünkkel megtörténhet, de valószínű, még sosem volt (még) hasonló élményben részünk. Egyfajta mókás népnevelés az, amit Seth Gordon rendező magára vállalt. Azon se csodálkoznék, ha a szponzorok sorában ott állna valamelyik pénzintézet. A producerként is tevékenykedő Bateman-nek viszont saját alakítása miatt nem kell, hogy fájjon a feje, mert ha hitelbe is dolgoztatta magukat, tutira megtérül a befektetés. Erre bizonyíték, hogy a nyitó hétvégéjén a tengerentúlon mindenkit megfektetett nézettség tekintetében. Igaz, a második héten már kiütötte az élről az új Die Hard mozi.

Címkék: Személyiségtolvaj Jason Bateman

Egy tipikus tini film, az élet sztereotipikus nagy kérdéseivel. Bár felnőtt kísérőt a célközönség már nem igényel, de valószínű, generációk szórakoznak majd a Lenyűgöző teremtményeken. Csak mindenki másképp.

Cáfolom, nem egy új Alkonyat van születőben, erre az örök napsütötte Gatlin a jó példa. Az ismeretlen nevű kisvárosba újonnan érkező Lena Duchannes (Alice Englert) hamar felkelti Ethan Wate (Alden Ehrenreich) érdeklődését. A fiú elvágyódik a szerinte reménytelenül unalmas városkából, ám rövid időn belül annyi izgalom zúdul rá, amennyire sosem számított: Lena ugyanis természetfeletti képességekkel bír.
Lena és Ethan bimbozó szerelmét Lena családjának sötét öröksége is veszélyezteti, és hogy a lány Igéző, akinek a tizenhatodik születésnapján örökre eldől: a Fényé vagy a Sötétségé lesz-e, a jó vagy a gonosz oldalára áll-e.

Az élet nagy kérdései mentén halad a cselekményszál. Amelyet ugyan a két főszereplő él meg leginkább, de a valódi mozgatója két fantasztikus színész, Jeremy Irons és Emma Thompson. Pont kettejük „mellékszerepben” nyújtott alakítása az, amitől már alapból más ez, mint az Alkonyat filmek. Az is szeretős, de nem annyira többgenerációs. Igaz, a Lenyűgöző teremtmények nagy eséllyel nem válik kultfilmmé, de az egyszer nagyon is nézhetős kategóriába simán belefér.

Címkék: Beatiful Creatures - Lenyűgöző teremtmények

süti beállítások módosítása