Egy krimi a pszichológia világáról, ahol egy idő után kiderül, hogy semmi nem az, ami az őrült világban látszik.

A film kapcsán egy dolog leszögezhető, a szponzorok között biztosan nincs gyógyszerfogalmazó mamut… És talán a pénzügyi vállalatok se zárják szívükbe a film végső üzenetét. Ám hol van az még, amikor az első képkockák sokkhatásán túl vagyunk. Steven Soderbergh minden másodpercét kihasználta új filmjének. A Mellékhatások egy pillanatra nem engedi el a gondolatot. Nem a látvány dominál, de a látottaknak igen fontos szerepe van, hogy megértsük a mellékszálakat is: Emily (Rooney Mara) és Martin (Channing Tatum) fényűző életet éltek, mindenük megvolt, amire csak vágytak, egészen addig, míg Martin belső kereskedés miatt börtönbe nem került. Négy év után a fiatal feleséget épp úgy letaglózza férje szabadulása, mint mikor lecsukták: képtelen örülni az együtt töltött időnek, mély depressziója öngyilkossági kísérletbe kergeti. Emily felkeresi Jonathan Banks (Jude Law) pszichológust, abban reménykedve, hogy a terápiák, és az antidepresszánsok kirántják elkeseredettségéből, és újra élvezni tudja az életet. De Emily tünetei nem változnak, egyre sötétebb gondolatai már-már az őrületbe kergetik őt. Ekkor dönt úgy Banks, hogy egy új gyógyszert ír fel a fiatal nőnek, azonban a nem várt mellékhatásokkal senki nem számol.

Soderbergh szereti az intellektuális alkotásokat, vágya, elvárja, hogy a nézője gondolkodó legyen. Még azokat is ilyenné teszi, akik egyébként „csak” szórakozni vágytak. A szereplőgárda pedig egyenesen lenyűgöző, a fentebb már megnevezettek mellett nagyon alakít az egyik legfontosabb mellékszerepben Catherine Zeta-Jones is.