Kathryn Bigelow most már le sem moshatná magáról, hogy igazi háborús szakértő. A bombák földjén óta eltelt négy év, de nem csodálkoznék, ha újra robbantana az Oscaron.

A Zero Dark Thirty szinte dokumentarista jelleggel dolgozza fel az elmúlt bő tíz esztendő legnagyobb katonai sztoriját. A terrorizmus ellen indított amerikai háborút szinte az elejétől nyomon követhetjük

Az Oszama bin Laden utáni hajtóvadászat két amerikai elnöki ciklus és az egész világ figyelmét lekötötte több mint egy évtizeden át. Végül azonban egy apró, ám briliáns CIA-ügynökökből álló csoportnak sikerült őt előkerítenie. Küldetésüket természetesen teljes titokban kellett véghezvinniük. S noha az akció számos részlete azóta nyilvánosságra került, a hírszerzési műveletek legfontosabb mozzanatainak többsége - beleértve az említett CIA-csoport központi szerepét - most kerül először a nagyvászonra az Oscar-díjas páros, Kathryn Bigelow és Mark Boal tálalásában.

Másképp, mint ahogy az Atomcsapdában, vagy A bombák földjében megszoktuk James Cameron ex-feleségétől. Ezúttal kevésbé volt hangsúlyos az akció, sokkal inkább az emberi drámák, a karakterek játéka bilincselte le a nézőt. Egy jó drámához illően, a végletekig fokozott izgalmakra rájött még egy frenetikus befejezés, majd utána az amerikai filmekben oly gyakori, kicsit szirupos, pityergős befejezés. De itt még ez sem tűnt annyira sablonosnak. Főképp azért nem, mert a Zero Dark Thirty nem egy tucatfilm, sőt, a maga nemében egyedülálló alkotás. Ezt bizonyítja, hogy a két- és fél órás játékidő egyáltalán nem tűnt soknak. Sőt, még maradt is bőven a sztoriban. Napjaink amerikai elnökét, aki „páholyból” követte a nagy likvidálási akciót például alig mutatták. Igaz, ezzel talán pont a hitelességet őrizték meg, hisz őt kizárólag eredeti felvételekről vágták be. Így pedig tényleg úgy érezhettük, ott vagyunk, a CIA-val együtt éljük végig az USA-hírszerzés talán legizgalmasabb tíz esztendejét.

Bigelow nem nacionalista filmet akart gyártani. Ezt mutatja, hogy a fogolytáborok kegyetlenségeit nem akarta elkendőzni, sőt, talán túlontúl is részletesen mutatta be. Épp emiatt a jó érzésű néző egy-egy pillanatra a rossz oldalára is hajlandó lett volna átállni, csak hogy véget érjen a kínvallatottak szenvedése.

A bin Láden hajsza idehaza biztosan több nézőt vonz majd, mint A bombák földjén. A tálibok által elkövetett merényletek, szeptember 11., a londoni robbantás mindannyiunk emlékében ott él. Sokkal jobban „magunkénak” érezzük ezen tragédiákat, mint a Közel-Keleten harcoló amerikai katonákét… A filmben bin Ládent az egyik elit osztagos találóan „főnyereménynek” titulálta. Mi azon sem csodálkoznánk, ha a most vasárnap esedékes Oscar díjátadón Bigelowé lenne az ottani legnagyobb elismerés, bár ehhez bin Ládennek le kel győznie Lincolnt. Ez pedig közel lehetetlen küldetés…