Tom Cruise lassan a való életben is elvárja majd, hogy Jacknek szólítsák, hisz a Jack Reacher után itt a Feledés, amiben egy Jack Harper nevű utópisztikus főhős bőrébe bújt.

A címbéli olcsó szójáték nem féletlen. A Feledés nem lesz klasszikus, de azért egyszer mindenképp érdemes megnézni. Már csak a főszereplő hitelessége miatt is, hisz Tom Cruise régóta hisz abban, a földi létet az idegenek fogják majd megváltoztatni. Nos, ebben a filmben a nem is olyan távoli jövőben, 2077-ben járunk, hatvan évvel a nagy atomháború után, amelyet a földet leigázni, kizsákmányolni jövő űrlényekkel vívtunk. De nem ám kecske és a káposzta is alapon, pont fordítva: nyertünk, de az ellenséggel együtt a Földet is elpusztítottuk.

Vagy nem? Itt jön a csavar, és aki az első fél óra unalmán át tud lendülni, már-már filozófiai mélységekbe merítkező sztori közepén találja magát. Amelyben semmi sem az, aminek elsőre látszik.

Tom Cruise továbbra sem lett jó színész, de a bárgyú képű hős szerepét egész jól hozza már. Korát pedig ügyesen tagadja, mondhatni, megállt nála az idő, mert hiába lépte már át az ötvenes határvonalat, késői harmincasnak tűnik. Igaz, valahogy a szerepeit is ehhez válogatják.

A Feledés nehéz korszakban született, egyrészről a gazdasági válság Hollywoodban is érezteti hatását, másfelől a néző a csúcsmozikhoz van szokva. Ezért hiába tűnt volna néhány évvel ezelőtt még lenyűgözőnek a látványvilág, ez most már csak a középszerre elég. A Földön használatos, földöntúli űrjárművek hajtóműje például egy rezsó gázrózsájára hajazott. Persze azért a Pirx kapitány papírmaséitól legalább olyan távolságra van a Feledés látványa, mint Makó Los Angelestől.

A Feledés jó héten érkezett a mozikba, hisz a zombiból emberré váló tini, és egy portréfilm az aktuális ellenfele. Így meg egész könnyű…