Will Smith imádja az apokalipszis után játszódó sztorikat. Reggelente, amikor felkel, és magára veszi a „Legenda vagyok” feliratú pólóját, nem is csoda, ha ilyen forgatókönyveket olvasgat szívesen. Ha meg netán családi vállalkozásba is kezdhet vele, kifejezetten boldogan indul a napja.

Egy-két éve James Lassiter is megtalálhatta egy körülbelül ehhez hasonló ajánlattal: Helló Willie, mit szólnál hozzá, ha forgatnánk egy olyan filmet, ami a Föld halála után játszódna, az emberiség már egy másik bolygón él, de te a fiaddal együtt visszajössz a régi planétára, ahol végrehajtotok némi hőstettet.” A válasz se késett: „Jamie, ez jó, lehetne a filmbéli fiam Jaden?”. A producer nyelt egyet: „persze, legalább kitörhet a Karate kölyök karakterből. Belőle is szupersztárt faragunk, meglásd”.

Az elképzelést tett követte, megszerezték rendezőnek M. Night Shyamalan, aki három évet kihagyott Az utolsó léghajlító után, de ez A Föld után minőségén nem látszik. Nem tőle lett csöpögős. Will Smithnek az akciójelenetek állnak jól, ebben a filmben viszont átadta a stafétabotot a fiának: Az emberiség ezer évvel ezelőtt elmenekült a lakhatatlan Földről, és új otthonra talált egy másik bolygón. De egy apa és egy fia visszasodródik a pusztasággá vált vidékre. Cypher Raige parancsnok (Will Smith) és fia (Jaden Smith) csak egy családi kirándulást terveztek kettesben, azután, hogy a férfi hosszú, távoli szolgálat után végre hazaért, és rájött: túl régen nem látta kamaszodó fiát, és már alig köti hozzá valami.
Az űrhajójukat baleset éri, Cypher súlyosan megsebesül, és ők az emberiség régi otthonában hajtanak végre kényszerleszállást. Kitai már nem számíthat senkire, csak magára. Hatalmas távolságot kell megtennie az ellenséges pusztaságban, ha segíteni akar a sebesültön, és haza szeretne jutni végül.
Világ életében csodálta az apját, és remélte, egyszer ő is hozzá hasonlóan férfias feladatot kap: most itt az alkalom, hogy kipróbálja, mire képes - de a tét hatalmas.

Szép, mondhatni igazán „amerikás” történet. Pátosz a köbön, ráadásul még családban is marad. De azért nem erőszakos, egészen nézhető mozi. Egyetlen baj van vele csupán, hogy hiába a szép látvány, a temérdek trükk, az egyetlen, és igazán fontos alapkérdésre nem tud válaszolni: mi is volt a célja a készítőknek? Mi az üzenet? Gyanítom, hogy ez utóbbit nem fogalmazták meg. Pontosabban, nem többet, mint az elején taglalt pszeudó párbeszédben elhangzottat. Sőt, az is lehet, hogy ott a fikció sokkal jobban közelebb volt a valósághoz, mint gondolnánk… Jahh, Lenny Kratitz rajongók figyelem, tényleg dögös a rocker lánya. Csak keressék Smith filmbéli lánygyermekét…