A harangok korábban kondultak, még ha uraik be is hódoltak.

Tudják, zúgni nekik nem csak liturgikusan szabad.

A világ szavak nélküli szószólói évszázadok óta konganak,

Ha vész közeleg, ha csoda történt, ha vidámság köszöntött,

Különbséget nem tesznek a jó és a rossz hír között.

Gazdáik viszont gaz tettre vetemedtek,

Gyáva mód némaságra ítélték mindet.

Így nem szólhatott Magyarországért a lélekharang.

De hiába gyúlt bennünk gyarló harag,

Lelkünkben némán is együtt kondult minden harang.

Rá kellett jönnünk, Isten háza már rég nem a miénk,

A templom régen mentsvár volt a rossz elől,

A szabadság és a béke szent szigete,

Ki oda betért, egy lett a közösséggel,

Távoztában pedig telítődött a közös hittel.

Az úr 2012. esztendejében, június negyedikén

Bomlásnak indult ez a szent kötöttség.

A harangok némaságra lettek ítélve,

Mert kongatóik féltek a nemzetközi visszhangtól.

Jóvátenni csak úgy tudnák, ha bocsánatot kérnének minden magyartól.

Tudniuk illene, a kongással nem csak a misét, Isten igéjét hirdetik.

A harangok most Brüsszelbe mentek, európerek lettek.

Némák maradtak, még ha ez fáj is nekik,

Hisz ők még mindig hűek gazdáikhoz,

Nem úgy gazdáik az országukhoz…

(2012. június 9.)