Vihar készül, fergeteg, istenek által kergetett fellegek.
A nap még mosolygós, de  a távolból már jön a sötét arcú rossz idő.
Villámot szór a földre, cikázva,talán dühös a világra
Tette hirtelen és dörgedelmes, a meglepetés erejével támad.

Váratlanul csap le a világra, még a Nap is elbújik előle.
Ember, állat retteg tőle, még ha féli is bevallani előre.
Hatása egyszerre áldásos és háborús.
Amerre jár, elmossa a mocskot, nyomában új élet ered.
Néha előbb ölnie kell, hogy a régiből újat teremtsen.

Isteni erő, amelynek titka talán sosem lesz az emberiség kezében.
 De legalább mindig lesz mitől félni, még akkor is, ha
Az ember már kezd hinni saját isteni erejében.
Az élet egy villámcsapásra megváltozhat és véget is érhet.
A Teremtő kezében ott a villám, ő dönt, teremt, vagy leteremt vele.
 
A teremtés koronája gyakorta szelet vet és vihart arat.
A vihar után jön a megvilágosodás. Ismét élettel lesz teli a rét.
Friss illatot hoz az utolsó fuvallat, élet sarjad a fű alatt.
Madárzaj jelzi a gyáván elkullogok visszatértét.
Mindez természetes jelenség, hisz csupán az ösztönlény nem félti életét.

A végső döntés az Istené. Még ha ezt egyre többen el is felejtenék.
Előjoga mindenki életében az utolsó villámcsapás.
Ezért fontos, hogy ne későn jöjjön a hirtelen észbe kapás.
Mert az már olyan lesz, mint eső után a köpönyeg.