Nekünk a Balaton a Riviéra, szól az ismert sláger.
Tengernyi, szívnek-léleknek kedves emlékkép,
Melyek révén még az előre gyártott képeslap is bármikor életre kél.
A magyar tenger partján házbirtokosnak lenni igazi kiváltság.
Ami másoknak az egész évben várt röpke nyaralás,
Néhány szerencsésnek bármely pillanatban megadatott áldás.
Először megpillantani maga a csoda, jóleső örömködés,
Milliomodszor látni pedig a léleknek a legnagyobb feltöltődés.
Aki egyszer jön, ezerszer visszavágyik.
Szíve visszahúzza, a lelke kívánja, a teste pedig hiányolja.
A magyar tenger ezernyi arcát naponta,
Akár percről-percre váltogatja.
Mindre rálelni csak a kiváltságosak sorsa.
Egyik percben még barátságos, aztán kicsit morcos,
Percek múltán pedig már igazán harcos.
Ahol néhány pillanattal korábban a tükör volt a víz szinonimája,
Hegyeknek tűnő, méteres hullámoké lett a pálya.
Bárki előtt színt vall, színét nem csupán a hangulata váltogatja.
Lehet nyaranta kéklően romantikus,
Zöldellően üde, ha tavaszodik,
Barnás, ha haragos,
Fekete, ha vihar dúl felette.
Szürke, ha az őszi köd körbefonja.
Illatával egyetlen világmárka parfümje sem vetekedhet,
Ember orra vele be nem telhet.
Tavasszal a virágok illó anyagaitól töltődik a jámbor vándor lelke,
Nyáron a víz illata kilométerekről a partra felé citálja a strandolókat,
Ősszel miután kitombolta magát a vénasszonyok nyara,
Az elmúlás szele hoz új szagokat,
Télen, amikor hó takarja a nyáron oly illatos mezőt,
A hűvös fagy cseréli egész évre frissé a levegőt.
A Balaton maga az élet, sajátunkhoz akár hozzá is adhat több évet.
Vele jó barátságban lenni testi-lelki öröm,
Olyan, amely a szürke hétköznapokon is visszaköszön.
Aki egyszer hagyta magát elrabolni a magyar tenger által,
Egyéb vágya sem lesz, mint visszatérni, nem törődve az időjárással.
A Balaton nem csupán egy hatalmas medence,
Partjainak látnivalója milliók kedvence.
Kenese, Füred, Tihany, Badacsony, Szigliget és Keszthely,
Egész évben csábít nevezetességeivel, hogy még esőben se vessz el.
Ha kultúrára vágysz, maradj inkább az északi párti.
Ha a kikapcsolódás számodra inkább a buli, a jelződ: déli parti.
Egy dolog nem vitás, délinek lenni csupán azért hálás,
Mert remek onnan az északi partra a kilátás...
(2012. május 6.)