Nem nehéz Róma csodálójaként lenyűgözni engem csupán azzal, ha szép vágóképekkel teszik tele az örök városban játszódó filmeket, de ha a történet is magával ragad, akkor bizony kellemes élményekkel, új értékekkel gazdagodva térhetek haza. Köszi, Woody, sokadszor!
Woody Allen lassan körbejárja Európát, Barcelona, Párizs után Rómának készített egy úti filmnek is beillő vígjátékot: John (Alec Baldwin), az ismert építész Rómában vakációzik, ahol fiatal korában már eltöltött egy kis időt. Amikor az egykori környékén sétálgat, találkozik egy Jack nevű fiatalemberrel (Jesse Eisenberg), akiben magára ismer. Miközben végignézi, ahogy Jack teljesen belezúg Monicába (Ellen Page), aki Sally nevű kedvesének (Greta Gerwig) kacér barátnője, John újraéli élete egyik legromantikusabban fájdalmas epizódját.
Ezzel párhuzamosan a nyugdíjba vonult operarendező Jerry (Woody Allen) feleségével, Phyllis-szel (Judy Davis) Rómába repül, hogy megismerkedjen lánya, Hayley (Alison Pill) olasz vőlegényével, Michelangelóval (Flavio Parenti). Jerry teljesen elképed, amikor Michelangelo temetkezési vállalkozóként dolgozó apja, Giancarlo (a neves tenor Fabio Armiliato) La Scalához méltó áriákat énekel zuhanyozás közben. Mivel meg van róla győződve, hogy az ilyen rendkívüli tehetségek nem maradhatnak ismeretlenek, Jerry megragadja a lehetőséget, hogy egyengetni kezdje Giancarlo karrierjét, és egyúttal újraélessze a sajátját.
Leopoldo Pisanello (Roberto Benigni) kivételesen unalmas pasas, aki egy reggel arra ébred, hogy ő Olaszország egyik leghíresebb embere, és hirtelen rengeteg kérdése támad, amiket nem tud megválaszolni. Hamarosan paparazzik szegődnek a nyomába, akik minden tettére magyarázatot várnak. Miközben Leopoldo lassacskán hozzászokik a rivaldafény csábító oldalához, rájön arra is, hogy mi a hírnév ára.
Eközben Antonio (Alessandro Tiberi) azért érkezik Rómába vidékről, hogy tündéri új feleségével, Millyvel (Alessandra Mastronardi) reményei szerint lenyűgözze végtelenül merev rokonait, hogy így végre hozzájusson egy sikkes nagyvárosi álláshoz. A véletlen azonban közbeszól, és egy komikus félreértésnek hála a pár kénytelen külön tölteni a napot. Antonio olyan helyzetbe keveredik, hogy egy idegen nőt (Penélope Cruz) a feleségeként mutat be másoknak, miközben Millynek elkezd udvarolni a legendás filmsztár, Luca Salta (Antonio Albanese).
Woody Allen ezúttal is remekül alkalmazza a rá oly jellemző elemeket: a teljesen hihető, valóságnak álcázott álomvilágot, az abszurditás határait súroló humort, amelyek mögött általában mindig nem kis malíciával ellátott társadalomkritika áll. Egy-egy kiszólás, a kolhoztévé, a bulvárvilágot a földbe döngölő Benigni által zseniálisan játszott karakter teszi teljessé zseniálissá az élményt. Ahogy maga a mester is zseni, és öröm, hogy visszatért a vászonra.
Nehéz eldönteni, Woody Allen szereti-e Rómát, és milyen viszonyt ápol az olaszokkal. Valószínű, ők kevésbé örülnek annak, hogy az örök város átlagos polgárát egy, a zuhany alatt operaáriákat éneklő, a balkonra alsótrikóban kiálló, az utcára pedig kopott, „másodkézből” való ruhákban járónak írja le. Miközben mutatja a másik oldalt is, a felső tízezret, akik méregdrága öltözékükkel tűnnek ki a társadalomból, aztán kiderül, hogy egy prosti köztük, és a plebejus réteg között a kapocs…
A film ahogy kezdődik, azt hihetnénk, hogy cikizni is szeretné talán egy kicsit Allen Rómát, de ahogy befejezi, egyértelmű, hogy nem. A zenével keretbe zárja, a záró képsorokkal pedig a legnagyobbak közé emeli Rómát. Ahogy ezt a filmjét is…
