Kétezer éves hagyomány ez az isteni adomány.
Jézus szenvedése és feltámadása,
Jelent milliárdnyi hívőnek ezredek óta reményt.
Mert legyen bármily kegyetlen is az élet,
Mit egyénre szabott az Isten,
A Megváltó halálához hasonlítani csupán koholmány.

Aki úgy érzi, feszítették már képletesen keresztre,
Alázták már meg oly módon,
Amelybe nem csak lelke, de teste is belesajdult,
Nézzen fel az égre, és vessen számot.
Mert nincs hiába a földi szenvedés és fájdalom,
Csak a pillanatában még nem tudjuk, mikor lesz annak keletje.

Mert nincs az a stáció, amely ne nyerné értelmét,
Ha az életre nem, mint pillanatok sorára,
Hanem egy komplett emberi sors
Élten át tartó folyamára tekintünk.
Ha csak kicsit is világlik bennünk az isteni szikra,
Arra érdemesen vettük birtokba testünk minden szegletét.

A test gyarló és múlandó, tartja az ősi vallás,
A lélek viszont szinte örök,
Így neki az ember csupán egy állomás.
Testből-testbe évszázadokon át vándorol,
Mígnem sorsát végleg beteljesítheti,
De még akkor is vár rá a keresztút, a végső választás.

Menny vagy pokol, elsőre kevésnek tűnik a lehetőség.
Sarkos a döntés, amikor eldől,
Ördög vagy Angyal válik az emberből.
Tán nem véletlen, hogy a lélek vándorol,
Keresi utolsó testét a végső élethez.
De hogy méltó legyen Jézuséhoz, kevés rá az eshetőség.

Az ő élete talán ezért nem ért véget a halállal.
Örök reményt adott a feltámadással.
Nevét a hívők istenítik, de még az ateisták is tisztelik.
Hitetlen csak az lehet, aki tagadja az emberi létezését.
Sokan gondolják, mindez talán csak mese
Amelyet felnagyított a hagyomány.

Örök talány, holtbiztos válasz talán sosem lesz.
De hitben nem fontos a tudomány, sokkal inkább az a folyomány,
Amellyel az emberi élet teljesebb, méltóbb lehet.
Isten igéje minden fül számára érthető,
Percenként hoz új gyermeket a világra a teremtő,
Sorsuk talán nagyon is különböző-, vallásuk viszont közös lesz.

Mohamed, Allah, Úr, Atya, megannyi név,
Mégis egyazon Istent takar.
Még ha voltak is korok, amikor az ember több Istent akart,
Hamar rájött, a világ sorsa olyan összetett,
Jó helyen csak egy kézben lehet.
Ott, ahol a földi és égi hatalom összpontosul.

A Húsvét egyben a vég és a kezdet.
Véget ért a Fiú szenvedése,
Mégis harmadnapon örök reményt adott,
Miután csodák-csodájára feltámadott.
Megérteni nem mindenkinek kell, és talán nem is lehet.
Mire fel történhetett, de ezért jó az emberemlékezet.

A Szent Biblia, a könyvek könyve,
Szentírás minden sora, talán ezért lehet milliárdnyi otthona.
Nincsen földrész, ország, város és talán utca,
Ahol egy példánya legalább titokban ne lapulna.
Fellapozni nem szégyen, megérteni sem muszáj,
De hagyni szabad, ha olvasván mégis kicsordul az ember könnye.

A hit energiákat szabadít fel és termel,
Megtisztít a bűntől, amely után akár jöhet a bocsánat.
Mert nincs az a vétek, amellyel Isten ne tudna elszámolni.
Életünk célját csak ő ismeri, tettünket hitünkkel vezérli.
Hittel teli lélekkel még az ellenségeinkkel is kibékülhetünk.
Mert a vallás az, amely egységbe kovácsol, és végül az egekbe emel.

Húsvétkor jön tehát a köztes számvetés,
Méltó vagy javítandó volt-e az elmúlt egy év.
Megélni minden napot csak úgy szabad,
Jöjjék bármikor is a végső számvetés,
Emelt fővel állhasson Istene előtt az egyén.
Mert a Mennyek kapuján bebocsátást nyerni a legnagyobb erény.

(2012. április 7.)