Egy film, amely egyszerre tanít meg értékelni a civilizáció összes előnyét, és arra, hogy a szeretetnél nincs fontosabb, mindeközben még erősebbre szövi a fejlett világgal való kapcsolatunkat. Ugyanakkor arra is rádöbbent, minden csak viszonylagos, a földi Paradicsom valakiknek egész más jelent.
A világtól egy gát által elválasztva, elfeledett, de erős közösségben él a hatéves Hushpuppy (Quvenzhané Wallis). Édesanyja rég eltűnt, imádott édesapja, a bárdolatlan Wink (Dwight Henry) pedig az alkohol rabja, így a kislány teljesen magára marad az elszigeteltségben. Mivel a társasága csak néhány szelíd vadállat, az élet számára nem más, mint a természet mozgó, lélegző, morgó dolgainak törékeny hálója. Ha pedig ezekben a jelenségekben zavar támad, az veszélyezteti az egész világegyetem harmóniáját.
Amikor százévente előforduló hatalmas vihar kavarja fel az öbölváros körüli nyugodt vizeket, nemcsak az édesapa betegszik meg hirtelen, de régen kihalt ördögi lények támadnak fel fagyott sírjukból, hogy rettegésbe taszítsák a Földet. Hushpuppy tanúja lesz az elemek pusztító erejének és megpróbál mindenre és mindenkire vigyázni, aki kedves a számára. Célja, hogy helyreállítsa az egykori idillt és ezzel megmentse haldokló apját. A kis hősnek így korán meg kell tanulnia, hogyan állítsa meg a megállíthatatlant, amely gigantikus erővel csap le a világra.
A messzi dél vadjai átír bennünk számos konvenciót. A sárban épült bádogváros szinte biblikus értelmet nyer. Főhősünk szemszögéből ez a beszűkült világ jelenti a mindenséget, magát a Paradicsomot. Aztán, amikor ebből szabadul, érzi, tudja, hogy kicsit hamis volt a prófécia, mégis, meg-meg tér eredeti hitéhez. Sajnos, mindössze ketten ültünk a teremben, pedig a pénzre kihegyezett világunkban, az amerikai álmokat szövögető társadalomban nagyon is jó tükör ez, pontosabban ablak, a valóságra. A film nem véletlenül kapott négy Oscar-jelölést a minap, Quvenzhané Wallis pedig könnyen a legfiatalabb Aranyszobrocska tulajdonos lehet másfél hónap múlva, hisz még a kilenc és felediket sem tölti be a február 24-ei gálán, ahol maga is jelölt. Ha nyer, Tatum O´Neal örökébe lép, aki 10 évesen és 148 naposan, a Papírhold női mellékszereplőjeként 1973-ban kapott Oscar-díjat. Nem érdemtelenül, A messzi dél vadjai tőle igazán jó.
Szomorú, hogy mindössze ketten voltunk a teremben, igaz, egy deles vetítést választottunk. Pedig akár kötelezővé is lehetne tenni Benh Zeitlin filmjét. Rádöbbent arra, hogy mennyi mindent sárba tiprunk a földi jólét iránti vágyakozásunk közben. Miközben a világ nagyobbik felében a filmben látott bádogváros is maga lenne a Mennyország. Ott, ahol az anyagi javak másodlagosak, érdekes módon első a szeretet, és még ha az ösztönből fakadó erő elsőre kicsit nyers is, mégis finoman járja át lelkünk egészét A messzi dél vadjai története.
